37.

- Értem, de ez egy átmeneti időszak volt. Ha kaphatnék még egy esélyt – kezdtem bele ám hamar megszakították a mondanivalómat.

- Ha rajtám múlna, tudod, hogy adnék, de sajnos az tulajdonos döntött így. Sajnálom, és sok sikert kívánok neked a jövőben.

- Köszönöm - remegő ujjal nyomtam meg a piros gombot. Féltem. Nem tudtam mi lesz. Igaz, hogy volt félretett pénzem, de abból nem tudtunk ketten túl sokáig megélni.

- Kicsim mi a baj? – kérdezte Krisztián.

- Kirúgtak.

- Ó – láttam rajta, hogy nem tudja, mit kellene mondania. Majd rövid gondolkozás után folytatta. – Ne aggódj, találsz sokkal jobb munkahelyet, ahol ennél jobban megbecsülnek. Amúgy az én hibám, hogy most nincs munkád. Hozzám jártál be, ezért hanyagoltad a munkát.

- Dehogy a te hibád. Ezt most rögtön verd ki a fejedből. Majd átböngészem az álláshirdetéseket az újságokban és a neten. Minden rendben lesz.

- Jó vagy a munkádban, tuti, hogy versengeni fognak érted a rendezvényszervező irodák – magamban azt kívántam, hogy igaza legyen. Elkezdtünk beszélgetni és másra terelődött a szó, ezért szinte el is felejtettem ezt a problémát.

- Amúgy, Krisztián, el kell mondanom valamit – kezdte el Bence, láttam rajta, hogy zavarban van, de nem értettem miért, ezért nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. – Megismerkedtem egy lánnyal. Boginak hívják. Egyik edzés közben figyeltem fel rá a konditeremben, odamentem a mellette lévő futópadra és elkezdtünk beszélgetni. Nagyon kedves, közvetlen lány. Riporterként dolgozik, ezért nem idegen számára a média világa sem. Lassan egy hónapja együtt vagyunk.

- Egy hónapja és még csak most mondod? – háborodott fel Krisztián.

- Nem akartam elhamarkodni semmit, amúgy meg mikor mondtam volna el máskor, amikor eszméletlen voltál? – mentegetőzött Bence.

- Krisztián, ne legyél már ilyen. Nem kell neked mindig mindent tudni. Bence, neked pedig gratulálok. Majd bemutathatnád nekem valamikor, jól esne végre egy kis csajos dumálgatás, meg amúgy is szeretnék megismerkedni vele.

- Ha Krisztián jobban lesz, elmehetnénk egy hármas randira. Ti ketten, Tomikáék és én meg Bogi – csillant fel a szeme a lelkesedéstől.

- Rendben van – egyeztem bele. A nap többi része hamar elrepült. Alig vártam már, hogy Krisztián hazajöhessen. Másnap reggel, nagyon izgatott voltam, amikor felébredtem. Gyorsan elmentem a fürdőbe, megmostam az arcom, összekötöttem a hajam és feldobtam egy nagyon minimális sminket. Aztán felkaptam egy farmert és egy pólót magamra. A vállamra dobtam a táskám, felhúztam a cipőmet. Bepattantam az autóba. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sikeresen belefutottam a legnagyobb dugóba. Miután sikeresen, bár dupla annyi időt alatt sikerült megtennem az utat a kórházig, felmentem Krisztiánhoz, aki már tűkön ülve várt rám.

- Bocsi, nagy a forgalom a városban – nem szólt semmit, csak magához húzott és megcsókolt. Megkaptuk a zárójelentést. Fogtam Krisztián táskáját és elindultam lefele a kocsihoz.

- Hadd vigyem én – nyújtotta a kezét a csomagjáért.

- Persze, még mit nem.

- Olyan tehetetlennek érzem magam – nyafogott.

- Krisztián, én viszem és kész. Még gyenge vagy – és valóban, csak lassan tudott haladni a lépcsőn, miközben a korlátba kapaszkodott.

- Utálom ezt, normális esetben és viszem a te cuccaidat, most meg olyan vagyok, mint egy nyomorék.

- Félretennéd az egódat az egészséged kedvéért.

- Mit kapok, ha jó kisfiú leszek? – kérdezte vigyorogva, miközben már az autóhoz értünk.

- Hát, mondjuk ezt – csókoltam meg gyengéden.

- Ennyi, hát ezért igazán nem éri meg jól viselkedni – mondta, aztán pedig újabb csókot lopott.

- Krisztián, nyugi. Mi van, ha valaki meglát? Vagy, ha ne hagyj, Isten erre jár egy fotós?  A baleseted miatt, úgyis te vagy most minden újság címlapján. Igaz, hogy Orsi jól kezeli a bulvárt, de nem biztos, hogy jól jönne egy még nagyobb felhajtás.

- Tudom – hajtotta le a fejét szomorúan. – De mit tegyek, hogyha megőrjítesz?

- Várj otthonig – suttogtam bele a fülébe. Beszálltunk a kocsiba. Krisztián egész úton szuggerált. Egy idő után, már kezdett idegesíteni. – Miért bámulsz? – kérdeztem.

- Annyira szép vagy. Modellt kell állnod nekem.

- Édesem, nagyon kedves vagy, de nem vagyok az a tipikus modell alkat.

- Megőrültél? Szebb vagy az összes lánynál, akikkel eddig együtt dolgoztam. Szóval, lehet róla szó? – kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal az arcán.

- Nem, sajnálom. Nem vagyok fotógén.

- Most komolyan van szíved elutasítani, az épp gyógyulófélben lévő, beteg szerelmedet? – nézett rám nagy szemekkel.

- Rendben, legyen, de előre szólok, hogy belőlem még te se tudod kihozni a modellt.

- Ó, majd csak figyelj – mondta elszántan.

- Mi legyen ma a vacsora? – váltottam hirtelen témát.

- Huhh, hát nem is tudom. Csirkepörkölt nokedlival és uborkasaláta.

- Rendben – mosolyodtam el, miközben leparkoltam az autóval. Erika már tegnap este visszautazott Sopronba. – Jajj, képzeld, azt el is felejtettem mondani, hogy Tomi és Zita megbeszélték ezt az egész megcsalásos ügyet – ugrott be hirtelen.

- Komolyan? – döbbent meg. – Akkor most szent a béke.

- Igen, most nagyon boldogok. Pont olyan köztük minden, mint régen – meséltem, miközben felértünk az ajtóhoz. Mikor beléptünk az előtérbe megpillantottam a csónak méretű Adidas cipőt, ezek szerint Tomika is itt van. – Halló, fiatalok. Megjöttünk! – kiáltottam be.

- Kölyök! Hogy vagy? – pacsiztak le a fiúk.

- Segítesz elkészíteni a vacsit? – érdeklődtem Zitától.

- Persze. Mit eszünk?

- Krisztián pörköltet szeretne nokedlival és uborkasalátával.

- Kölyök, ha így folytatod, akkor pocakot eresztesz – csipkelődött Tomika.

- Olyat, mint amilyen neked van? – szólt vissza Krisztián is. Tomi erre nem tudott visszaszólni. Kihasználtam a „fegyverszünetet”.

- Kicsim, menj és pihenj le, jó? Szólok, ha kész a kaja.

- Nem kísérsz be a szobába? – kérdezte Krisztián félreérthetetlenül mosolyogva.

- Menj csak, majd én megcsinálom Tomikával – kacsintott rám Zita.

- Biztos?

- Persze, menj – nekem sem kellett kétszer mondani. Megragadtam Krisztián kezét és behúztam magam után a szobába. Még be sem csukódott az ajtó, máris egymásnak estünk. Hamar az ágyon kötöttünk ki. Krisztiánnak nem tetszett, hogy én szeretnék irányítani. Fogta magát és felém gördült, valószínűleg ez nem tett túl jót a bordáinak, mert fájdalmasan felszisszent.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? Elég jól vagy hozzá? – kérdeztem lihegve.

- Ehhez mindig elég jól vagyok. Szeretlek – mondta a vágytól rekedt hangon.