38.

Lihegve dőltem le a párnára. Krisztián átölelt és magához húzott.

- Fáradt vagyok – ásított nagyot pár perc csend után.

- Aludjunk – javasoltam.  Valóban rövid idő múlva mindkettőnk légzése szuszogássá alakult.  Engem pedig ismét szorongató érzés fogadott álmomban. Egy félig homályba burkolózó szobában voltam. Féltem, rettegtem, de nem tudom, hogy mitől. Hirtelen valaki hátulról megragadta a vállam és szembe néztem egy jéghideg, fenyegető szempárral.

- Ákos, te meg mit akarsz tőlem?

- Hát így kell fogadni egy régi nagy szerelmet – kérdezte fagyosan.

- Mit keresel itt? – kérdeztem, miközben a gyomrom borsónyira zsugorodott a félelemtől.

- Téged – hangzott a tömör válasz.

- Miért?

- El kell mondanom valamit neked – hajolt közel a fülemhez. A pulzusom az egekbe szökött, a riadtságtól. A hátamon a hideg futkosott.

- Mégis mit? – tettem fel úgy a kérdést, hogy nem is akartam tudni a választ.

- Nem baleset volt – súgta a fülembe ördögi mosollyal. Hirtelen forogni kezdett velem a világ, a hiába kapkodtam a levegőt, nem jutott oxigén a tüdőmbe. Aztán felébredtem. Nyugodtság öntött el a belsőmet, amikor megpillantottam a mellettem békésen szuszogó szerelmemet. Óvatosan végig simítottam a csupasz kezén. Aztán eszembe jutott az álom, mi van, ha tényleg nem baleset volt, hisz Ákos megesküdött rá, hogy bántja Krisztiánt, ha vele maradok. Utána mégis elengedett hozzá, összezavarodtam. Tiszta paranoiás vagyok. Oké, hogy Ákos néha kiszámíthatatlan, de nem foghatom ezt is rá, csak úgy. Egy darabig még feküdtem az ágyba, de aztán úgy döntöttem ideje lenne kikászálódnom.  Próbáltam óvatosan kimászni az ágyból, de még így is sikerült felébresztenem Krisztiánt.

- Hova mész, kicsim? – kérdezte félálomban.

- Megnézem, hogy áll a vacsora – az étel említése is elég volt ahhoz, hogy felélénküljön.

- Most, hogy így mondod, elég éhes vagyok – szavait pedig a hasa egy hatalmas korgással nyomatékosította.

- Akkor menjünk enni – magam köré csavartam a takarót és elkezdtem összeszedni a szanaszét szórt ruháimat. Mikor a kezembe akadt a pólóm, rám tört a nevetés. Krisztián érdeklődve ült fel az ágyon. – Most vehetsz nekem egy újat – mondtam nagy hahotázás közepette, miközben felmutattam a cafatokban álló felsőmet.

- Ezt én csináltam? – kérdezte Krisztián kikerekedett szemekkel.

- Hát, nem is a Mikulás – mosolyogtam még mindig, miközben egy új topot vettem elő a szekrényből. Időközben Krisztián is felkapkodta a ruháit mögém lépett és átölelt.

- Bocsánat a felsőért, nem szándékos volt.

- Cseppet sem érdekel, ugye tudod? De ezt azért többször ne játszd el, mert a végén nem marad egy ép ruhadarabom se.

- Hm, ezt végül is nem olyan rossz elképzelni – mondta miközben apró csókokat lehelt a nyakamra.

- Az előbb, még eszméletlenül éhes voltál – világítottam rá.

- Hirtelen elmúlt – felelte egy percre sem abbahagyva a puszilgatásomat.

- Na, jó, vége van a gyereknapnak. Enned kell – vettem nagy nehezen a szigorú énemet.

- Igenis, asszonyom – vágta magát haptákba és tisztelgett poénkodva. – Egy utolsó csók? – kérdezte azzal az ellenállhatatlan kisfiús, de mégis sármos mosolyával, amit imádtam.

- Legeslegutolsó vacsoráig – közelebb lépett és lágyan megcsókolt. Kézen fogva sétáltunk ki a konyhába. Remek illatok fogadtak. – Zita! Ti nem esztek?

- Mi már ettünk – jött a válasz.

- Nem akartunk megvárni titeket, úgy hallottuk elfoglaltak vagytok – kiabált Tomika is ki a szobából. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését. Megvacsoráztunk, Zita nagyon finomat főzött nekünk. Krisztiánnak is biztos ízlett, ugyanis rengeteget megevett belőle.  Alighogy befejeztük a vacsorát csengettek. Ötletem nem volt, hogy ki lehet az, kíváncsian léptem az ajtóhoz. Meglepődtem, amikor Bence állt az ajtóban egy lánnyal.

- Szia! Unatkoztunk otthon és mivel mára nincs programom, gondoltam beugrunk meglátogatni a Kölyköt – magyarázta Bence.

- Kicsim, hozzád jöttek – kiáltottam be neki.

- Hozzám? – kérdezett vissza értetlenül.

- Igen, hozzád, megtennéd, hogy kijössz a nappaliba? – kértem, miközben a többieket beinvitáltam az említett helyiségbe.

- Csá, Kölyök – pacsizott le Bence Krisztiánnal. Gondolom Zitáék is meghallhatták, hogy vendégünk van, ugyanis nemsokára ők is megjelentek az ajtóban.

- Bence, pajti – üdvözölte Tomika.

- Most, hogy mindenki itt van, szeretném bemutatni nektek Bogit, a barátnőmet – mutatott az eddig szégyenlősen csendbe burkolózó, de kedvesen mosolygó, barna hajú lányra.

- Sziasztok! – miután mindenki bemutatkozott mindenkinek, beszélgetni kezdtünk. Ha ez a három fiú együtt van, abból hatalmas röhögések sülnek ki, ezt hamar észrevettük. Órákig beszélgettünk, a végén már fájt a hasam a sok nevetéstől. Bogi pedig, egy nagyon aranyos lány. Eszméletlen közvetlen, sok dolgot megtudtam róla. a mókának akkor szakadt vége, amikor Bence észrevette, hogy Bogi fáradt.

- Menjünk kincsem? – kérdezte kedveskedve. Bogi csak aprót bólintott. Annyira cuki volt, hogy ennyire figyelmesek a másik iránt. Elbúcsúztunk Bencééktől.

- Maradhatok éjszakára? – kérdezte Tomika.

- Persze. De mióta is szoktad megkérdezni? Jobban mondta, mióta kérsz engedélyt? – kérdeztem szemöldök ráncolva.

- Hát gondoltam, hátha zavarlak téged meg a Kölyköt – mosolyodott el.

- Hallod, nagyon zavarsz, úgyhogy tűnj el, jó haver? – vigyorgott Krisztián.

- Ne legyetek már ilyenek. Természetesen maradhatsz, Tamás. Jó éjszakát – köszöntem el tőle és Zitától. A szobába értve Krisztián hatalmasat csapott a homlokára.

- Basszus, otthon van a laptopom.

- Az enyém nem felel meg neked?

- Kölcsönadnád? – kérdezte gyermeki mosollyal.

- Hát, ha szépen kéred, akkor talán – hosszú csók következett. – Ennél szebben kellene – incselkedtem vele, mire ő olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy még a térdem is beleremegett. – Azt hiszem, hogy meggyőztél.

- Írok a rajongóknak, hogy minden oké, meg válaszolok pár kérdésükre is.

- Rendben, én addig elmegyek fürdeni.

- Gond lenne, ha csinálnék egy villám Ustreamet is? – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Nem, dehogy – felkaptam a pizsimet és bezárkóztam a fürdőbe. Hosszasan relaxáltam a kádba a kedvenc levendulás habfürdőmmel. Miután nagy nehezen rávettem magam a kiszállásra megtörölköztem, kifésültem a hajam, lemostam a sminkem. Halkan mentem be a szobába, Krisztián még az íróasztalnál ülve válaszolgatott a kérdésekre lelkesen. Megpróbáltam észrevétlenül helyet foglalni mellette a földön. Így én láttam, hogy mit írnak neki, de ők nem láttak engem. Sokan érdeklődtek a hogyléte felől. Még többen észrevették, hogy ez nem az ő szobája. Voltak olyan szemfülesek is, akik még az árnyékomat is kiszúrták a falon és arról faggatták. Fél óra múlva aztán elköszönt a „nézőktől”.

- Elszaladok én is fürdeni, aztán a tied vagyok – mondta egy apró csók után. Bebújtam az ágyba, azt terveztem, hogy ott várom meg, de sikeresen elaludtam. Azt még éreztem, hogy lelapul mellettem az ágy, majd átöleli a derekam.