32.

Peti is épp felfele tartott a mozgólépcsőn. Mikor hátranézett és megpillantott minket, hátraintett. Amikor pedig felért, megvárt minket is.

- Sziasztok! – üdvözölt széles mosollyal. – Hát ti mit csináltok errefele?

- Elrángatott vásárolni – nyavalygott Krisztián.

- Igen, eszméletlen egy házisárkány vagyok – mondtam nevetve. – És te? – fordultam Peti felé. – Mi járatban vagy erre?

- Unatkoztam otthon, mivel még mindig szingli vagyok és itt sok szép, szabad lány van eljöttem csajozni.

- Te csirkefogó – ütöttem játékosan vállba. – Te is velünk tartasz?

- Hát, ha nem zavarok – mosolyodott el sunyin.

- Nyilvános helyen vagyunk, tudod – súgtam a fülébe. Majd elindultam egy bolt felé. Már több, mint tíz perce nézelődtem, amikor a fiúk megkérdezték, hogy mégis mit szeretnék venni. Csak lazán megvontam a vállam, mondván, hogy az majd kiderül, ha megtalálom. A srácok egy darabig még türelmetlenül álldogáltak mellettem, aztán fel találták magukat és elkezdtek válogatni a férfiosztályon. Sikerült kiválasztanom rengeteg jó ruhát és kiegészítőt. A végén még úgy alakult, hogy nekem kellett várnom a fiúkra, akik szintén jól megpakolva léptek ki a boltból.

- Vigyem a táskád? – kérdezte Krisztián kedvesen.

- Papucs – lökte be Peti röhögve.

- Féltékeny vagy? – szólt vissza Krisztián.

- Jajj, skacok, hagyjátok már abba. Nem szeretnék óvónénit játszani. Az ember azt hinné, hogy ennyi idősen már sikerült megkomolyodnotok – nevettem végül én is el a helyzetet, amikor Peti szamárfüle mutatott Krisztiánnak.

- Akarsz még valahova menni? – kérdezte Krisztián a nemleges válasz reményében.

- Drogériába és cipőboltba – nevettem.

- Ne, komolyan?

- Ne csináld már, az előbb is többet válogattál végül a boltban, mint én – mutattam rá.

- Nem mehetek el addig valahova Petivel?

- Igazából, szeretnék beszélni pár szót Dorkával, négy szem közt, ha nem baj – mondta Peti.

- Hát, végül is nem. Akkor én addig beülök valahova. Hívj, ha végeztél – adott puszit a fejemre.  Petivel elindultunk a drogéria felé, ahol kozmetikai illetve tisztálkodáshoz szükséges dolgokat és parfümöket akartam venni.

- Na, Petike, miről van szó? – érdeklődtem, miután már pár perce, csak némán figyelte, ahogy nézelődöm.

- A tesódról – bökte ki végül.

- Mi van vele? – néztem fel érdeklődően a körömlakkok közül.

- Láttam egy sráccal csókolózni – folytatta tovább feszülten.

- Ugyanmár, biztos Tomika volt, azért ennyire nem vagyok naiv – legyintettem.

- Nem, biztos, hogy nem Tomi volt az, őt azért megismerem, ez egy másik srác volt – ledöbbentem, ugyanis az én húgom, tuti, hogy soha nem csalná meg a barátját. Főleg nem Tomikát, akit annyira imád.

- Rosszul láttad – vontam vállat.

- Először én is azt hittem, de megkérdeztem Tomikát, hogy merre járt akkor és épp interjút adott egy magazinnak.

- Biztos, hogy Zita volt az? – nem tudtam elhinni.

- Igen – bólogatott szomorúan Peti.

- Tomika tudja?

- Nem akartam elmondani neki, nem az én dolgom, nem akarok belekotnyeleskedni. De azért gondoltam, neked tudnod kell róla.

- Köszönöm, majd megpróbálok kezdeni valamit a helyzettel – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Rengeteg keresés után végül mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Peti remekül ért ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat. Most is sikerült nevetést kicsikarnia belőlem. A cipőboltból kifele jövet már fájt a hasam, a sok kacagástól. Hirtelen, szinte a semmiből előbukkant egy csapat tini lány.

- Szia, Peti, ő a barátnőd? – érdeklődött az egyikük.

- Nem, dehogy, csak egy barát – mondta Peti kedvesen, miközben kiosztotta az autogramokat.

- Ugyan már, láttuk, hogy milyen jól elvagytok együtt. Nem úgy tűnt, mintha csak barátok lennétek – okoskodott egy másik.

- Pedig, higgyétek csak el, hogy nem a barátnőm, hanem a legjobb barátom – csodáltam, hogy milyen higgadt tud maradni Peti. Engem már sikerült felhúzniuk a minden lében kanálságukkal.  Amikor már vagy ötvenedszer magyaráztuk el nekik, hogy mi van köztünk és már épp a megölésüket terveztem, talán megérezték a veszélyt és elmentek.

- Mond csak, ti hogy bírjátok elviselni ezt az egész felhajtást? Én már biztos agyvérzést kaptam volna.

- Egy idő után, kötél idegeid lesznek, és már immunis leszel az ilyen dolgokra – kacsintott rám.

- Ideje megkeresni Krisztiánt – mondtam és előszedtem a táskám aljából a telefonomat. Annyira tipikus, hogy amit keresel a táskádban, az sosincs meg. Tárcsáztam a számát és pár másodpercen belül fel is vette.

- Szia, Orsi! Persze, hogy ráérek.

- Rajongók? – sejtettem, hogy emiatt beszél hülyeségeket.

- Aha, de pár percen belül ott leszek.

- A kocsinál várlak.

- Rendben, sietek.

- Őt is megtalálták, mi?

- Aha, a kocsinál megvárom, feljössz vacsorázni hozzám? – invitáltam meg kedvesen.

- Hát, az attól függ, hogy mit főzöl? Nem akarok mérgezést kapni.

- Petike, drága, nem először eszel abból, amit én készítettem, már rég rosszul lettél volna, ha tényleg olyan rosszul főzök. HA tényleg ilyen véleménnyel vagy a kajámról, akkor inkább ne is gyere – játszottam a sértődöttet.

- Remek szakács vagy, Dorci. Ne duzzogj – ölelt meg.

- Leszólod a szakácstudományom, utána meg vigasztalsz? – mondtam most már nevetve, miközben bepakoltam a csomagtartóba. – Amúgy sült hús lesz, krumplival és salátával.

- Okés, hazaugrom, lepakolom a táskákat és megyek, rendben?

- Persze, akkor addig is, szia – adtam a szokásos két puszit az arcára búcsúzásképpen. Miután Peti elment, beültem az autóba és türelmetlenül, az ujjammal a kormányon dobolva vártam Krisztiánt. Pár perc elteltével aztán meg is érkezett. Úgy szedte a levegőt, mint aki épp akkor futotta le a maratont.

- Bocsi, de nem tudtam előbb elszabadulni – mentegetőzött.

- Semmi baj. Elhívtam Petit vacsizni. Van valami amiről beszélnünk kell.