31.

- Hozzátok menjünk vagy hozzánk? – kérdezte Krisztián, mikor beértünk a városba.

- Menjünk hozzánk – feleltem. – Úgy emlékszem, hogy nem hagytam nálatok ruhát múltkor.

- Nekem ruha nélkül is jó leszel – mondta perverz mosollyal.

- Hát, azt elhiszem – nevettem, ami szinte hihetetlen volt, hisz pár perccel ezelőtt még sírtam, nem is akárhogyan. Pár perc múlva meg is érkeztünk.

- Zitáék itthon lesznek? – érdeklődött, miközben mentünk felfelé a lépcsőn.

- Huh, el is felejtettem megkérdezni, de szerintem biztos, mert vége van a tavaszi szünetnek és suliba kell mennie.

- Akkor lehet, mégis csak jobb lenne, ha átmennénk hozzám – hirtelen megállt előttem, nem értettem, hogy mi történhetett. Aztán megpillantottam Ákost.

- Szia! – üdvözölt, kitörő örömmel.

- Helló! – köszöntem, nem kis meglepettséggel.

- Minek köszönhetjük a látogatásod? – kérdezte Krisztián a tőle telhető legbunkóbban, miközben gyilkos szemekkel méregette Ákost.

- Tudom, hogy milyen ez a nap Dorka számára és mellette szeretnék állni, mint barát. Szóval vissza az agyarakkal öcskös. Ezt neked hoztam, tudom, hogy ez a kedvenc virágod – nyújtott át felém fordulva egy csokor sárga rózsát. Krisztián nem szólt egy szót sem, pedig láttam, hogy már a nyelve hegyén van a csípős megjegyzés, de visszafogta magát és csak megvetően méregette Ákost.

- Köszönöm, nagyon kedves tőled. Bejössz? – kérdeztem miután kinyitottam az ajtót.

- Nem kívánatos személy vagyok, észrevettem – mondta, miközben Krisztiánra pillantott. – Majd még látlak – adott egy puszit az arcomra. – Kitartás, szia! – köszönt el és már robogott is lefele a lépcsőn.

- Hát ez meg mit képzel magáról, ide állít és jó pofizik egy sort – háborgott Krisztián.

- Na, ne duzzogj, úgy is tudod, hogy nekem csak te vagy fontos – simítottam meg az arcát nyugtatásképpen.

- Tudom, de akkor is van egy nagy előnye. Nektek már volt közös múltatok – világított rá.

- Igen, ami a szüleim halálával végződött. Könyörgöm, felejtsük már el ezt az incidenst. Semmi erőm nincs most a drámázáshoz, ha nem haragszol – mondtam a kelleténél kicsit durvábban.

- Még te vagy felháborodva? Nem az én exem várt rám az ajtó előtt.

- Bocsi, ne haragudj, csak egy kicsit ki vagyok, nekem nem valami könnyű ez a mai nap. Nem akartam így rád förmedni, csak már elegem van.

- Sajnálom én is. Tudom, hogy nem kellene, de valamiért még is a riválist látom ebben a srácban – magyarázta miközben megölelt.

- Velem is ugyanez lenne fordított esetben, hidd el. Holnap be kell mennem, dolgozni.

- Jó lenne megint együtt dolgozni, mint Lauráék esküvőjén – vetette fel.

- Hát majd beajánllak pár embernek, ha szeretnéd?

- Remek ötlet, legalább annál több időt tudnánk együtt tölteni, mert a mostani hetem is kész katasztrófa lesz – sóhajtott egy hatalmasat.

- Ne aggódj, nekem is 3 esküvő, 2 szülinap és 1 céges buli lesz csak ezen a héten, amit felügyelnem kellene.

- Az szép – fügyentett. – Akkor gondolom, az e heti találkozások ki vannak lőve.

- Maximum este tudunk találkozni és együtt aludni, de ha koncerted van, akkor ez sem lehetséges.

- A héten 8 koncertem lesz.

- Akkor megint nem látjuk egymást?

- Nem hiszem – hajtotta le a fejét bánatosan.

- Ugyan már felnőtt emberek vagyunk, csak kibírjuk – szinte én sem hittem el azokat a szavakat, amik elhagyták a számat. – Basszus, dehogy bírjuk. Mi lenne, ha legalább éjjelre átjönnél? Az is több lenne, mint a semmi. Hétvégre van valamit programod?

- Szombaton van egy fotózás meg egy koncert, de a vasárnapom üres.

- Remek, egy hét múlva együtt tölthetünk egy napot – nevettem keserűen. – Legalább így, hogy nem vagyunk folyton a másikkal, nem megyünk olyan hamar a másik agyára. Lehet, ha tényleg együtt lennénk a hét minden napján és a nap 24 órájában azt ki sem bírnánk. Azért, valljuk be, hogy mindkettőnkben van egy kis makacsság.

- Csak a magad nevében beszélj, te vagy olyan csökönyös akár egy csacsi – viccelődtem. Még mindig meglepődöm, hogy akármilyen szomorú vagy komor is vagyok, mindig sikerül megvigasztalnia.

- Elmegyünk vásárolni? – kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve.

- Ilyenkor? – kérdezte fintorogva.

- Ugyan Krisztián, még korán van, amúgy meg, ha egy mozit javasoltam volna, akkor nem lenne ellenvetésed. Ez a kapcsolatunk főpróbája, ha kibírsz velem egy vásárlást, akkor tényleg te vagy a megfelelő pasi a számomra.

- Azt hiszem, hogy el fogok bukni. Ez egy teljesíthetetlen kérés – vette ő is viccesre a figurát.

- Na, kérlek – vetettem be a könyörgő szempárt, aminek tudtam, hogy úgysem tud ellenállni.

- Oké, vedd a kabátod – adta be végül a derekát.

- Imádlak – ugrottam a nyakába, majd felkaptam a kabátomat és indultam is lefele a lépcsőn.

- Ilyenkor, olyan vagy, mint egy kislány – nevetett Krisztián, amikor meglátta, hogy milyen türelmetlenül várom őt az autóban. Most kivételesen az én autómmal mentünk, amit én vezethettem. Ez persze Krisztiánnak cseppet sem tetszett és szóvá is tette az elégedetlenségét. – Olyan lassan mész, hogy az előbb láttam, amint egy csiga lehagy minket. Ez az autó sokkal szebben megy, amikor én vezetem.

- Én vagyok a gyerek? Hazafele vezethetsz – mosolyodtam el. – Figyelj, én elmegyek a H&M-be, de neked nem kell kísérgetned, nyugodtan mehetsz, amerre szeretnél.

- Nekem teljesen megfelel ott is, én úgysem akarok venni semmit – mondta nevetve. Én közben leparkoltam egy üres helyre. Nevetve léptünk be a plázába, ahol azonban nem várt meglepetéssel kellett szembe néznünk.