29.

- Megjöttünk! – kiáltott Krisztián, amikor beléptünk az ajtón.

- Csá, Kiki – pacsizott le vele az öccse.

- Szia, Gabesz vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Dorka vagyok – Krisztián említette, hogy hasonlítanak Gabesszal, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha nem tudtam volna, hogy csak féltestvérek, soha nem találtam volna ki.

- Szia, kisfiam – ölelte meg Krisztián az anyukája is.

- Erika vagyok, szia. Te pedig, gondolom Dorka. Krisztián másról sem tud beszélni hetek óta, csak rólad – mosolygott kedvesen.  Épp nyújtani akartam a kezem, amikor megölelt. Hirtelen jött, de nagyon jól esett a közvetlensége. Krisztán nevelőapukája még dolgozott, a húgának pedig táncpróbája volt.  A táskákat lepakoltuk Krisztián régi gyerekkori szobájába, majd kimentünk a konyhába beszélgetni. Még mindig feszengtem kicsit, de mivel mindenki olyan kedves volt, könnyen megbirkóztam a helyzettel.  Rengeteg dologról szó esett, mindenki lelkesen kérdezgetett mindenfélét tőlem, én pedig kitartóan válaszolgattam. Megismerkedtem Krisztiánnal, nagyszüleivel is, ők is nagyon rendesek voltak velem. Mindannyian nagyon elszomorodtak, amikor a szüleimről kérdeztek és én pedig elmeséltem nekik, hogy mi történt.

- Legközelebb, hozd el a húgodat is, nagyon szeretném megismerni – kérte Erika. Azt mondta, hogy, ha magázni merem, inkább hozzá se szóljak, de persze, cseppet sem gondolta komolyan. Nem sokára megérkezett Krisztián apukája és a kishúga is. Velük is megismerkedtünk.

- Nem megyünk el sétálni? Megmutatom neked a városomat – fordult felém Krisztián.

- Persze, mehetünk.

- Én is mehetek veletek? – kérdezte Zsófika.

- Nem, kettesbe akarunk lenni – vágta rá Krisztián szinte gondolkozás nélkül.

- Dehogyis, nyugodtan jöhetsz – löktem meg Krisztiánt vicceskedve.

- Kifejezetten jó hatással vagy Krisztiánra, ahogy látom. Nem bulizik féktelenül és bár régen szokása volt, nem váltogatja olyan gyakran a „barátnőit”, mint a zokniját. Örülök, hogy veled van – mondta Erika, amikor Krisztián elment, hogy felvegyen egy pulcsit.

- Köszönöm. Amúgy kiskorában is ilyen hisztis volt már?

-Ó, persze, mindig is rettentő akaratos volt – elkezdtünk nevetni, Krisztián pont visszaért.

- Hékás, ugye nem rólam van szó? – érdeklődött.

- De, pont arról van szó, hogy csökönyös vagy, mint egy szamár – nevetett Erika.

- Én? Anya, te nem is ismersz engem, ha ilyet mersz állítani – játszotta meg magát Krisztián. – Zsófika! Mi megyünk, ha akarsz jönni, akkor most gyere, mert itt hagyunk – kiabált fel az emeletre.

- Miért vagy ilyen undok a tesóddal? Alig látod és ilyen vagy vele – szóltam rá.

- Nem is vagyok undok. Csak veled szerettem volna lenni – mentegetőzött.

- Jaj, olyan aranyos vagy. De velem lehetsz egész héten, viszont, ha jól tudom, lassan két hónapja nem voltál Sopronban – dorgáltam meg.

- Igazad van, kedvesebb leszek – ígérte meg. Zsófi nem sokára lejött és el is indultunk. Nagyon meglepődtem, amikor Krisztián megfogta a kezemet. Kérdőn emeltem rá a tekintetemet. – Itt nem kell bujkálnunk, senki nem árul be minket a bulvárnak – magyarázta.

- Végre – sóhajtottam fel. Elmentünk megnézni a belvárost, majd leültünk egy fagyizó elé, Krisztián bement fagyiért, mi pedig kint vártuk Zsófival.

- Te sportolsz valamit? – kérdezte.

- Hát mostanában csak futok, de régebben kosaraztam. Te pedig, ha jól tudom, táncolsz ugye?

- Igen – bólogatott helyeslően.

- Krisztián mesélte, hogy jó vagy – kacsintott rám. Elég meglepettnek tűnt. – Tudom, hogy nem az a típus, aki össze-vissza dicsérget, de attól még büszke rád – látszott, hogy a szavaim örömet okoznak neki és ezért már is sokkal boldogabbnak tűnt. Miután megettük a fagyit elindultunk hazafele. Este még beszélgetünk egyet a teraszon, mivel nagyon jó idő volt.  Aztán Krisztiánnal jó éjszakát kívántunk a többieknek és felmentünk a szobába. Megmutatta, hogy merre találom a fürdőt. Gyorsan letusoltam, fogat mostam és megfésülködtem. Krisztián is pillanatok alatt végzett az esti teendőivel és bebújt mellém az ágyba. Szokás szerint hozzásimultam.

- Ugye nem is volt olyan borzalmas? – kérdezte nevetve, miközben a hajammal játszott.

- Nem, nagyon kedves családod van – mondtam. Annyira sajnáltam, hogy én már sosem mutathatom be anyának és apának. Biztos, hogy ők is nagyon szeretnék Krisztiánt.

- Biztos vagyok benne, hogy én is jól kijönnék anyukádékkal – mondta, mintha csak olvasni tudna a fejemben.

- Én is. A családról jut eszembe, fel kellene hívnom Zitát, hogy nem haltak-e éhen – levettem az éjjeliszekrényről a telefont és tárcsáztam a tesóm számát. Hosszan beszélgettünk, megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben és elmondta, hogy felesleges idegeskednem. Mire letettem a telefont Krisztián már aludt, sőt az egész hát csendbe burkolózott. Halkan kimentem a konyhára egy pohár vízért. Gabesz ült a konyhaasztalnál fagyit majszolva.

- Szia – suttogtam halkan. – Nem tudsz aludni?

- Szia! Tele van a fejem, nem tudok pihenni – panaszolta el. Engedtem a csapból egy vizet és helyet foglaltam Gábor mellett.

- Mi a baj? Elmondod?

- Nem tudom, melyik lány szeret engem és melyik látja bennem a bátyámat – szakadt ki belőle. – Nem merek ismerkedni, mert félek, hogy nem rám kíváncsiak, hanem Krisztiánra.

- Ó, értem. Hát, szerintem azért ne utasíts el mindenkit magadtól. Annak, akinek úgy érzed, hogy megérdemli, adj egy esélyt, úgyis észreveszed, ha nincsenek vele rendben a dolgok – javasoltam. – Amúgy meg vannak olyanok, akik nem is ismerik a bátyád, én sem ismertem, nem tudtam, hogy rajonganom kellene érte – világítottam rá.

- Igazad van, köszönöm a tanácsokat. Krisztiánnak végre sikerült kifognia egy rendes lányt.

- Köszönöm. Én most megyek aludni, neked is ezt javaslom. Jó éjt.

- Jó éjt – köszönt el ő is. Halkan bújtam vissza Krisztián mellé.

- Hol voltál? – kérdezte félálomban.

- Kimentem inni, aludj csak – simogattam meg, ő pedig magához húzott.

- Szeretlek – suttogta, nem tudtam eldönteni, hogy fent van-e vagy alszik.

- Én is téged – feleltem. Pillanatok alatt elaludtam, a kimerültségtől.