45.

zene 

Miután Fufu elvégezte a dolgát és kellőképpen kifáradt, úgy döntöttünk, hogy lefekszünk még egy kicsit aludni. Mikor felértünk a lakásba már mind a hárman hulla fáradtak voltunk. Fufu laposakat pislogott, miközben figyelte, ahogy Krisztiánnal átvesszük a pizsamánkat.  Mire elkészültem Krisztián már rég lefeküdt az ágyba.  Óvatosan mellébújtam.

- Kincsem, reggel elmegyek a lakásomba pár tiszta ruháért, de mire felébredsz vissza is érek – mondta két ásítás között.

- Rendben – válaszoltam félálomban.  Fejemet belefúrtam a vállába, ő pedig adott egy puszit a hajamba. Csend telepedett ránk. Hallottam, ahogy légzése lelassul, majd egyenletessé válik. Majd kis idő múlva halkan horkolni kezdett. Minél fáradtabb, annál hangosabban horkol. Kicsit még szokás szerint kattogott az agyam elalvás előtt, de aztán elnyomott az álom. Az átlagnál sokkal nyugodtabban aludtam éjjel. Reggel még sem ébredtem kipihenten. Valamiért nagyon nyűgös vagyok és a hangulatomon az sem segített túl sokat, hogy Krisztián még nem tért vissza. Fufu még édesdeden szuszogott a lábamnál, ám amint kikeltem az ágyból, hogy lefőzzem a szokásos reggeli energiabombámat ő is vidáman pattant le az ágyról. Nyoma sem volt annak, hogy pár másodperccel előbb még az igazak álmát aludta. Mint a szélvész úgy cikázott a lábam körül, én pedig csak lassan, óvatosan tudtam haladni, mert féltem, hogy rálépek. Felraktam a kávét főni és míg vártam, hogy elkészüljön az ölembe kaptam a kiskutyát, aki végig azzal foglalatoskodott, hogy a kukából kiesett papír zsebkendőt minél apróbb darabokra szaggassa. Miközben Fufu füle tövét vakargattam elmerengtem azon, hogy vajon milyen lesz az életem 5 év múlva. Lesznek-e gyerekeim, férjem? Egyáltalán ki lesz akkor velem? Krisztián vagy valaki teljesen más? Reménykedtem benne, hogy Krisztián, hisz mostanában minden olyan jól alakult. Meg volt a harmónia, az összhang. Persze, szoktunk veszekedni, de ez egy kapcsolatban szerintem teljesen normális. Hiszen, nem egyezhet mindenben a véleményünk és jobb, ha ennek hangot adunk, mintsem, csak gyűljön a feszültség a sok kimondatlan dolog miatt. Mégiscsak jobb néha-néha egy kis veszekedés, mint egyszer óriási, amire az egész kapcsolat rámehet. Arra eszméltem fel, hogy Fufu gyengéden beleharap a kezembe.

- Szép mondhatom, az ember az éjszaka közepén felkel, hogy kivigyen sétálni, erre hálából megharapod. Milyen dolog ez? – korholtam meg játékosan. Nevetni kezdtem, mire ő értetlenül nézett rám. Biztos azt gondolta, hogy megőrültem. Amikor elkészült a kávém, elkevertem benne a szokásos édesítőt és tejport, aztán elindultam a szobába, hogy felöltözzek. Alig tettem meg két lépést, amikor irtózatosan elkezdtem szédülni, rázott a hideg, zúgott a fülem és majd szétesett a fejem. Hirtelen eltűnt a talaj a lábam alól és elsötétült mindent. Éreztem, ahogy a fejem koppan a padlón, hallottam a bögre összetörését jelző jellegzetes csörömpölést. Érzékeltem a külvilágot, mégsem tudtam megmozdulni vagy megszólalni.  Fufu bökdösni kezdett a nedves kis orrával, szerettem volna megnyugtatni, de nem ment. Érezte, hogy baj van. Az állatok megérzik az ilyen dolgokat. Vonyítani kezdett, afféle segítségkérésként. Zitáék nem voltak otthon, de reménykedtem benne, hogy Krisztián nem sokára betoppan. Meg voltam ijedve, nem értettem, hogy mi ez az egész. Semmi gond nem volt, akkor most mi történt ilyen hirtelen?  Féltem. Borzalmas érzés volt, hogy magamnál voltam, mégis tehetetlenül feküdtem, mint egy darab rongy. Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Hallottam, ahogy nyílik az ajtó.

- Dorka, ki tudsz jönni egy pillanatra? – kiabált Krisztián.

„Segíts!” Tudtam, hogy nem hallja, de reméltem, hogy minél előbb megtalál.

- Dorka! Fufunak mi a baja? Dorka! – hallottam, ahogy lépése koppan a padlón. Egyre közelebbről és közelebbről érkezett a hang. – Kicsim! Jézusom, mi van veled? Dorka! Válaszolj, könyörgöm. Ne csináld ezt velem! – éreztem a hangján, hogy ő is hasonlóképpen retteg, mint én.  Megpróbáltam összeszedni minden erőmet, hogy válaszolni tudjak.

- Krisztián! – hangom nagyon halk volt. Ki akartam nyitni a szemem és nagy nehezen sikerült is, olyan volt, mintha két legalább tíz kilós súly lenne rájuk kötve.

- Édesem! Mi a baj? Hol fáj? – láttam, hogy a szemében könnycseppek csillognak.

- Mindenhol – nyögtem erőtlenül. Kisimított a szememből egy tincset, mikor keze az arcomhoz ért, olyan volt, mintha egy jégcsap találkozott volna az arcommal. A kezem és a háta libabőrös lett.

- Te forró vagy. Nagyon magas lázad lehet. Ágyba kell, hogy dugjalak – meglepően könnyen az ölébe vett és vitt be a szobába. – Ki kellene hívnom az ügyeletet – beszélt magához, miután betakargatott.

- Ne, jól vagyok – ellenkeztem, bár nem voltam túl meggyőző. – Gyere – nyújtottam felé a kezemet.

- De még is csak látnia kellene egy orvosnak – erősködött. Válaszként csak megráztam a fejem. – Nincs értelme annak, hogy győzködnie kezdjelek, úgysem fogsz belemenni abba, hogy kihívjam az ügyeletet igaz? – csóválta a fejét lemondóan. – Akkor hozok egy lázcsillapítót, de erről már nem alkudozom. A fürdőben van a polcon, ugye? – igenlően bólogattam. Nem sokára vissza is tért egy pohár víz és egy pirula társaságában. Bevettem a gyógyszert, majd visszadőltem a párnára. – Annyira megrémültem, amikor rád találtam. Azt hittem valami nagyon nagy baj van. Egy pillanatig eszembe jutott az a gondolat, hogy mi lenne velem nélküled, de bele sem mertem gondolni. Nagyon szeretlek, ezt tudnod kell – mondtam miután bebújt mellém. A szemébe néztem és megöleltem.  

- Én is téged – Fufu is befurakodott közénk. Mosolyra húzódtak az ajkaim.  Krisztián mellkasára feküdtem, beszippantottam parfümjének kellemes illatát és valószínűleg a láz miatt, elaludtam.  Amikor felébredtem csurom víz voltam, ezt is a láz számlájára írtam. Fejemen egy vizes ruha volt, amit Krisztián rakhatott oda. Apropó Krisztián, körbe néztem a szobában, de se őt, sem Fufut nem találtam. Szép lassan kikászálódtam az ágyból, a szekrényhez lépve elővettem egy melegítő felsőt és nadrágot. Ledobáltam magamról az átizzadt dolgokat és felvettem a tiszta darabokat. Az ablakon kinézve, meglepetten konstatáltam, hogy már este van. Szépen átaludtam a napot. Pedig Krisztián direkt szabaddá tette magát, hogy együtt lehessünk, erre én lebetegszem. Elszomorodtam, csak én tudok elrontani így egy napot. Ráadásul, szegény Henit sem hívtam fel. Előkerestem a telefonom és küldtem neki egy bocsánatkérő sms-t, leírtam azt is, hogy beteg vagyok, ezért nem mentem be.  Még egy kicsit szédültem, ezért kapaszkodva bukdácsoltam ki a szobából, hogy megkeressem Krisztiánt. Az előszobába lépve meg is pillantottam. A kanapén hortyogott, a tv-t nézhette, ugyanis be volt kapcsolva, mellette a földön pedig Fufu szunyókált. Kikapcsoltam a tv-t, elővettem egy plédet, betakargattam majd hozzábújtam. Nem aludtam, csak figyeltem őt , ahogy álmában elmosolyodik. Szívem hatalmasat dobbant, mikor álmában így szólt: „ Szeretlek Dorka”. Megsimítottam arcát és apró puszit nyomtam a homlokára.