Lekanyarodtam a kisbolt felé. Mióta ebbe a lakásba költöztünk Zitával, azóta ide járok. Nagyon kedvesek az eladók és mindig megtalálok mindent, amire szükségem van a háztartásban. Leparkoltam a kocsival, felkaptam a táskám és elindultam a bolt felé.
- Jó napot, Dorka! Hogy van ma? – kérdezte az pénztáros néni. Kicsit beszélgettem vele, majd elindultam a tészták fele, mert eldöntöttem, hogy spagettit készítek. A húgom imádja, és csak tésztát kell vennem hozzá. Miközben ezen gondolkoztam, odaértem a tésztáspolchoz, egy darab spagetti tészta árválkodott a polcon, lehajoltam érte, ám kezem összeütközött valakiével, ő is arra a nyamvadt tésztára fente a fogát. Felnéztem és Krisztiánnal, a fotós gyerekkel néztem szembe. Mikor felismert vigyorogni kezdett. Halványan elmosolyodtam, kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét megragadtam a zacskót.
- Én láttam meg előbb – mondta, mint egy 5 éves kisfiú az óvodában.
- De nekem nagyobb szükségem van rá és mivel te egy igazi úriember vagy, ezért nekem adod – villantottam rá a legszebb mosolyom.
- Rendben, neked adom, de akkor engem is meg kell hívnod vacsorára – válaszolta pimaszul. Elgondolkodtam, majd rövid idő után válaszoltam.
- Rendben van, de csak azért, mert már elterveztem, hogy ez lesz a kaja. De, csak, hogy tudd nem szokásom pasikat egy nap ismeretség után haza vinni – mondtam és már mentem is a kasszához fizetni. Ő is fizetett, majd kiléptünk a boltból.
- Akkor mikor menjek és hova? – kérdezte mosolyogva.
- Egy óra múlva, Juhar sor 16.
- Rendben, akkor ott találkozunk – mondta és elindult a kocsija felé. Én is kinyitottam a kocsit, bepakoltam a táskákat a csomagtartóba és elindultam hazafelé. Zita még nem volt otthon, táncórája volt, majd csak este ér haza. Pakolni szerencsére nem kellett, mert nagyon tisztaság- és rendmániás vagyok, ezért nálunk mindig minden a helyén van. Imádtam főzni, egy időben szakács akartam lenni, de aztán rájöttem, hogy oda nem elég, ha valaki szépen lassan elfőzőcskézik a konyhába, kell gyorsaság és türelem is. Anyukám receptje szerint csináltam a spagettit. Emlékszem, hogy mennyire imádta az egész család. Sima spagetti, tepsibe lerakva és sajttal megszórva. Éppen kivettem a sütőből a már kész vacsorát, amikor csengettek, gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz és kinyitottam. Krisztián állt az ajtóba.
- Szia! – köszönt kedvesen.
- Szia! Gyere csak beljebb. Kicsit korán jöttél, még nem tudtam megteríteni – mondtam miközben elkezdtem kipakolni a tányérokat és az evőeszközöket.
- Segítsek?
- Köszönöm, nem kell – mondtam, mikor már az utolsó szalvétát és poharat is a helyére tettem. – Kész is vagyok.
- Ezt neked hoztam – nyújtott át egy fehér rózsát.
- Ez a kedvenc virágom, honnan tudtad?
- Nem tudtam, csak megérzés - villantotta rám féloldalas mosolyát.
- De ugye tudod, hogy ez nem egy randi?! Mármint, csak annak köszönheted a meghívást, hogy maximalista vagyok, és amit eltervezek, annak úgy kell lennie.
- Igenis asszonyom, de soha ne mond, hogy soha – kacsintottam rám. Ezek után csendben ettünk. – Úristen, ez nagyon finom volt. Nem hittem, hogy van ember, aki jobbat csinál anyáénál, de tévedni emberi dolog – mondta, mikor befejeztük az evést.
- Köszönöm szépen, családi recept – mondtam kicsit pironkodva. Elkezdtem lepakolni az asztalt, Krisztián pedig segített.
- Mosogatni viszont segítek, nemleges választ nem fogadok el.
- Mosogatni biztos nem, maximum törölgetni – feleltem, miközben vizet engedtem a mosogatáshoz. Beszélgettünk a ’munka’ közben.
- Szóval maximalista és tisztaságmániás vagy. Tisztára, mint Monk, a flúgos nyomozó.
- Ó, igen? Flúgos? – fröcsköltem le viccesen. Ő pedig vissza. Csak akkor hagytuk abba, mikor már mindketten tiszta vizek voltunk. Krisztián megfogta a kezem, a szemembe nézett. Közelebb hajolt, és akkor..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése